Bár a technika az elmúlt évtizedekben ugrásszerű fejlődésen ment keresztül, naponta ámulunk el az új meg új csodákon és furcsaságokon, az általuk kínált lehetőségeken, abban azonban biztos vagyok, hogy mindannyian voltatok gyerekek. Ezt a "dolgot", korszakot még nem lehet megkerülni - szerencsére. Gyereknek lenni talán az egyik legcsodálatosabb dolog a világon, hisz egy gyerek őszintén hisz, szeret, fél és fantáziája nem ismer határokat, így lehetetlen sem létezik számára. Sajnos társadalmunk főként az utóbbit próbálja minden eszközzel kiölni belőlünk, és igyekszik engedelmes felnőttekké nevelni bennünket - akik aztán félnek, képtelenek kezdeményezni és bármit is elhinni, bármiben hinni, amit nem a két szemükkel látnak és utána mennyire büszkék erre. Pedig ők is voltak gyerekek, ők is akartak hősök lenni, gonosz szörnyekkel küzdeni és a végén megmenteni a világot! - csak mindezt elfelejtették.
1979-ben járunk, Amerikában. Történetünk főszereplői igencsak fiatalok még, élik az általános iskolások gondtalan életét és kedvenc hobbijuknak szentelik minden idejüket: filmet forgatnak. Egyik este, amikor épp az egyik jelenetüket veszik fel egy állomásnál, szemtanúi lesznek egy hatalmas vonatszerencsétlenségnek, olyannyira, hogy kis híján ők is odavesznek. A srácok hamar rájönnek, hogy sokkal többről van itt szó, mint egy szimpla balesetről, de bölcsebbnek tartják a hallgatást. A következő napokban az amerikai kisvárosban egyre több furcsaság történik: valakik kilopják a kocsikból a motorokat, emberek tűnnek el és kormányügynökök érkeznek a hadsereg kíséretében, a lakosok pedig semmit sem értenek az egészből. Nem sok idő kell ahhoz, hogy elszabaduljon a pokol és az 5 fiatal jó barát akarva-akaratlanul az események sűrűjébe cseppen;mindent el kell követniük ahhoz, hogy túléljék az éjszakát.
A film története nem a legegyedibb, ezt rögtön észrevenni. De itt nem is ez a lényeg. J.J. Abrams rendező, aki olyan filmeknél volt rendező, producer vagy forgatókönyvíró, mint a Mission: Impossible - Ghost Protocol, Star Trek, Cloverfield, Mission Impossible 3., Armageddon, egy igazi retro gyerekhősös szupermozit csinált. A nagy mesterrel, Steven Spielberggel karöltve azt az érzést akarták nekünk átadni, amit anno pl. az E.T. nézése közben érezhettünk. Olyan atmoszférát teremtettek a filmben, ami könnyedén átlépi a vásznat, körülöleli a nézőt és elvarázsolja. És miközben figyelemmel kísérjük a képernyőn főhőseink sorsának alakulását, addig a 108 percig újra gyermekek lehetünk, fel-felvillanó saját régi emlékképeinkkel, örömteli pillanatokkal, vágyainkkal, álmainkkal. A filmben jelen van - még ha csak szimbolikus módon is - Spielberg személyes története, ahogy ő kezdhette régen. Amikor még elég volt néhány kézzel festett makett, képregény, némi smink és egy Super 8-as kamera ahhoz, hogy az álmok valóra váljanak.
