HTML

Punisher: War Zone

2012.01.11. 21:41 :: jmc

punisher war zone.jpgMára egy kis vért hoztam Nektek! Ugyan erről a filmről nem kell egy esszét írni, hanem egyszerűen meg kell nézni, de azért íme néhány tudnivaló. Képregény adaptációról van szó, ez a harmadik Punisher amit vászonra vittek. A részek között semmi összefüggés, különböző elképzelésekről, megvalósításokról van szó. Az első '89-es változatban Dolph Lundgren kaszabolta a rosszfiúkat, majd jött a 2004-es Thomas Jane és John Travolta-s verzió és végül a 2008-as Punisher: War Zone (magyar cím: A megtorló: Háborús övezet). Én az elsőt nem láttam, csak sok évvel ezelőtt a második filmet és nem rég a legfrissebbet. Bevallom őszintén, hogy azért nem mertem korábban megnézni, mert nagyon sok oldalon lehúzták és rengeteg negatív kritikát kapott. Aztán figyelmesebben elolvasva a kommenteket rájöttem, hogy a Háborús övezet elsősorban a képregényt ismerőknek tetszik, ugyanis egybehangzó véleményük szerint tökéletes képregény adaptációt csináltak a készítők, ami 100%-ban visszaadja azt a hangulatot és azokat a karaktereket, amit papíron olvastak, tapasztaltak, vagyis: töménytelen vér és öldöklés, semmi romantika csak a könyörtelen gyilkolás. A képregényt nem ismerőknek természetesen sokkal jobban tetszett a második film, szerintük a harmadik olyan semmi, csak öldöklés. Én töredelmesen bevallom, a képregényt nem ismerem és biza a 2004-es Megtorló nagyon is tetszett. Aztán megnéztem ezt és megértettem a különbséget: ez a film - szinte - minden cukormáztól mentes, nagyot is bukott, míg az előző egy, mondhatni nyálasabb verzió, ráadásul a képregénytől elrugaszkodva. Na de ennyit a filmek összehasonlításáról.

Frank Castle (Ray Stevenson) szövetségi ügynök, miután meggyilkolják a családját, hátat fordít a törvénynek és saját maga keresi és szolgáltatja az igazságot, eléggé egyértelműen; a város bűnözői sorban hullanak. A rendőrség szemet huny felette egész addig, amíg egy összeütközésben Frank véletlenül lelő egy beépített ügynököt, ráadásul célpontja, a rettegett Billy Russoti (Dominic West) maffiavezér kereket old. Így két tűz közé kerül és elszabadul a pokol, mindenki őt akarja. Ő pedig nem késlekedik és elkezdődik a mészárlás. A film témája természetesen nem túl eredeti, sok hasonlót láthattunk már, de hiányosságok felsorolása előtt először szeretném megemlíteni a film pozitívumait.

Mint említettem sok hasonló filmet készítettek már, de nagyon sokba nem mertek elég erőszakot rakni, inkább sok érzelmet, pedig az a helyzet, hogy az ilyen filmekben legtöbbször a vér és a brutalitás jobban néz ki, mint a könnyek és érzelmes szívszorongatás (számomra kellemes ellenpélda a Taken - Elrabolva, Golyózápor és Max Payne). Nos ezt a hibát itt nem követték el és biza repülnek a golyók és a fejek, izomból spriccel a vér és gondolkodás nélkül mindenkit megölnek, nincsenek kivételek. Azt is érdekes látni, hogy bevállalták egy az egyben, hogy a főszereplő teljesen profi, nem fél, nem inog meg és szemrebbenés nélkül meghúzza a ravaszt. Én pedig örömteljesen csettintek a nyelvemmel, mert igen, egy Megtorló - aki a családját bosszulja meg az pontosan ilyen és nem kegyelmez senkinek. Ami a mínuszokat illeti, én kissé üresnek találtam Ray Stevenson játékát. Tökéletesen tette a dolgát és illett is rá a szerep, de valahogy olyan távolinak tűnt és nem jöttek át az érzelmei eléggé - bár az is lehet, hogy itt nem is kell ilyet keresni. Egy másik dolog, hogy az ilyen (shoot'n'kill) filmeknél könnyen abba a csapdába lehet esni, hogy egy idő után lapossá válik a sok öldöklés és unalmas lesz. Ezt persze fel lehet dobni mondjuk némi poénnal (Golyózápor), ám jelen esetben erről szó nincs, alig van némi kikacsintás a néző felé, a filmet elég komollyá csinálták. Jó eszköz lehet még új helyszínek, karakterek bevezetése, itt inkább ezzel éltek, de elég mértékletesen. Ám úgy érzem ezek nem azok az indokok, ami miatt nem ajánlanám Nektek. Kellemes kikapcsolódás és feszültséglevezetés lehet egy fárasztó nap után. Nézzétek meg!

Szólj hozzá!

Címkék: erőszak akció vér brutális ray stevenson punisher dominic west frank castle punisher: war zone

A bejegyzés trackback címe:

https://muvi.blog.hu/api/trackback/id/tr173537799

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása